Rég jártam itt, megváltozott
azóta régen minden:
a meghitt kerti pad kopott,
a pitvar bús, kietlen.

S oly nagy a csend, hogy szinte fáj,
belétörpül az ember.
Régvárt fiára ez a táj
talán már rá sem ismer.

Itt vagyok újra. Semmi nesz.
Az apró házikó nem él.
Hideg a kemény, az eresz
rozsdás, lyukas a fedél.

Megsárgult csontváz a lugas,
hervadt bordáin por, penész,
s amerre szem lát, dudva, gaz
mindenütt, s minden halni kész.

Repedt mankóval áll a kút,
rokkant gerincén mély sebek,
körötte néma vértanúk:
tört korsók, fél edényfülek.

Korhadt favödrét nem meri
vizébe már a gazda:
nem kell már innia neki
- bort sem - egy rossz falatra.

Magával vitte a titok
oda, hol nincs több áldomás...
Kihalt a porta, elhagyott,
magányos koldus ez a ház.