Lyémn hăl "măkăcsél"

Kîndă udátă mult si mult dobă o trikut,o vinyit on om bătîrn ku păr dă álb.

Áhuz, fátá me, ásztá puvásztă!

Dă tamnă, kînd kágyé frunzilye zsosz, lyemnyilye maré.

- Oh, sé máj báj!

- Nu fij trisztă, kă mumă tá o áve trakă sî lyingură, ku sé o băgá bukăturá în gură.

- Áj na bényé, dá dăsé trăbuj sză maré lyemnyilye?

Kum c-ám zîsz, dă primăváră c-ony zsukrá flaré sî trakă măkăcsîkă. Bényé o fi?

- Bényé dá!

Dákă sinyivá maré,uvig rămînyé sinyivá o sévá dăpă jél. Sî lyemnyilye áfelă ăsz, ká aminyi,pă kindă maré, átuns ăsz dă szupt jéj máj măkăcséj,sinyé dusé kusztu nyé pă kályé gyirépt.

Kum zîsé băjási:"Fălusije lu kusztu nyé sî lu szuflyitu nyé voj szîncséc."

Csemete

Egyszer valaha,réges-régen,időnek idejével eljött egy őszbeborult fejű vénember.

Hallgasd lányom ezt a mesét!Ősszel,amikor lehullanak a falevelek,meghalnak a fák.

- Jaj de kár!

- Ne bánd,mert lesz anyádnak teknő,meg éhes szájnak ételt betevő kanál.

- Jaj,az jó,de miért kell meghalni a fáknak?

Hát - mondtam-, tavasszal majd faragunk belőlük szép virágot,meg kisteknőt is neked.

Jó lesz-e?

- Hát persze!

Ha valaki meghal,mindig marad valami vagy valaki utána. A fák is olyanok,mint az emberek,mire meghalnak,ott vannak alattuk a kis csemeték,akik viszik tovább az életet.

Ahogy a cigányok mondják:"Életünk és szívünk boldogsága mind ti vagytok."