Fenyvesek leheletére támaszkodva
ébred a nap,
riasztva vad madárszemeket,
kik halott Anyámtól hoznak
szájukban meleget.
Hajnal van.
Fűszálak könnyeznek,
Tücsök seregek jönnek
arcukon örök mosollyal,
piros hegedűkkel.
A délibáb megtorpan,
porig zuhan.
Széttörik a csönd.
Üressé fagyott koldusok:
a varja támaszkodnak,
földig rogyó halott szivárványnak
s károgják a napot,
az új napot
Az utak mellé szomorodott pipacsok
későn kelnek,
karcsú combjaikat
meztelen csigák másszák.
Fekete pipacsok
magukba szívják az utak porát,
a kamionok izzadságszagát.
Az erdők szélén farkasok.
Ajkukat dal már el nem hagyja
csak a kibuggyanó-vér,
az ellopott tyúkért.
Kérdőjel mezőkön támolygunk
egy Walt Diesney országban
a mikro chipek világában,
arcunkra fagyott alázatos
mosollyal,
mint a kacagó gerlék
a XX. század neonkalitkáiban.