majd
nyelved is
rabláncra verik

és egyszerű
szavakat
kívánsz a szádra

és elhiszik
hogy nem tudsz
beszélni se

szerelem
család
gyerek

nyüszíteni
ordítani se
hogy életben marad

tiszta elme
a világegyetem
fegyelme

legalább
magadnak
megmaradj

hogy
a sorsodat
mosdató árvizekben

olyan
vagy
most

ne csak
a szennyes habot
nyeljed

mint meztelen
szablya
a fűben

mert
pusztuló sejtjeidből
már kivehetetlen

mint meztelen
szablya
a fűben

mert
pusztuló sejtjeidből
már kivehetetlen

alkony
véres rongyaival
betakart

s romló vérköreidből
kiszedhetetlen
az

csatamezőn
vacogsz
dideregsz

akit
kések helyett
uszítottak a szívedre

emlékeid
lidérces
mocsarában